amerikai tech biznisz

Tudom, tudom, még mindig lógok a term sheet economics részének három pontjával – írom, csak még szerkesztgetni kell, hogy ne legyen belőle regény. Viszont akikkel otthon beszélgettem amerikai befektetésről, kérték, hogy szaglásszuk már körbe egy külön posztban ezt az angel investor a venture capitalist (VC) ellen dilemmát, mert alapvetően mindenki VC-ben gondolkodik, pedig sokkal gyakrabban angel investor lesz az első, aki befektető. Mi a különbség? Hogy viszonyul egyik a másikhoz? Melyik a sötét oldal és melyik a Jedi? Hogyan gondolkodnak, fektetnek be és mire lehet számítani, ha valaki belemegy egy ilyen üzletbe?

Akkor először is fogalmak röviden:

Angel investornak hívják a leggyakrabban saját tőkéjét, vagy egy kisebb, vagyonosabb csoport tőkéjét (angel group) használó befektetőt, aki korai fázisban - sokszor már egy ötlet és egy csapat megléte esetén – száll be egy kisebb összeggel és segíti a céget kapcsolataival, tőkéjével, tapasztalatával, tanácsaival. Az angel jellemzően Convertible Note formájában fektet be. Jellemző befektetési nagyságrend: 50 ezer és 2 millió között.

VC-nek (venture capitalist, kockázati tőkebefektető) hívják azokat az embereket, akik egy vagy több, egyenként általában legalább 80-100 millió dollár körüli befektetési alap pénzét kezelik, jellemzően későbbi fázisban fektetnek be nagyobb összeget Preferred Stock formájában. A VC korunk hőse, a megmentő, a rock sztárokat meghazudtolóan elérhetetlen, a hiper-elfoglalt és a mindentudó. A valóságban korábbi sikeres vállalkozók sok tapasztalattal, néhány darab százmilliós befektetési alappal a hátuk mögött - és tényleg elérhetetlenebbek, mint a rock sztárok! Gründoltak pénzt, befektetik, ha nyereség van, szépen keresnek, ha nincs, akkor sem buknak sokat. Jellemző befektetési nagyságrend: 500 ezertől 10 millióig – persze, dollárban.

Az „angel – convertible note, VC – preferred stock” általánosítás nem mindig igaz, kivételek mindkét irányban vannak, azaz angel is csinálhat preferred stock-kal befektetést, VC-k is adnak convertible debt-et. A convertible note (vagy convertible debt) egy hitel, ami a következő befektetési kör alkalmával common stock-ra, vagyis az alapítókéval teljesen azonos részvényre konvertálódik meghatározott feltételekkel, a preferred stock viszont bizonyos előjogokat biztosító részvény, a vállalkozások tulajdonlási formájának leggyakoribb és legjobban szabályozott módja. A két befektetési forma közötti leglényegesebb különbség, hogy convertible debt-hez nem szükséges a cég felértékelése (valuation) a preferred stock-hoz viszont ez elengedhetetlen. Ennek megfelelően a két forma bizonyos előnyökkel és hátrányokkal jár, úgyhogy jöjjenek a finomságok. Mivel a preferred stock-ról már annyit írtam, hogy az is unja, akit eredetileg még érdekelt, most a convertible note oldaláról közelítünk, és a preferred stock-hoz képest vizsgáljuk meg az előnyeit és a hátrányait.

A convertible note előnyei

Nincs valuation. Ez a legnagyobb előny. Hogy a kénköves pokolba lehet megmondani egy induló cégről, aminek nincs is bevétele, hogy mennyit ér? Átlagos magyar bank szerint ha alapító beteszi anyuék érdi házát, meg a balatonfüredi telket akkor ér nullát. Persze átlagos magyar bank átlagos kockázatelemzőinek halvány fingjuk sincs róla, hogyan kell üzletet csinálni – leginkább multinacionális túlélő módban képesek csak működni -, tehát rugaszkodjunk el a búskomor magyar valóságtól és mondom, hogy oldják meg a problémát a tengerentúlon: mivel évezredeken át lehet vitatkozni az értékelésen, a megoldás az, hogy nem értékeljük fel a céget. Az angel investor és a tulajdonosok egyetlen dologban értenek egyet, mégpedig hogy pár év múlva nagy motoros kasza lesz, ha a cégre ajánlatot tesz egy nagyobb vállalat. Tehát úgy vágnak bele, hogy azt mondják, itt van ennyi zsé, a cégértékelést majd a következő befektető megcsinálja újabb 6-12 hónapnyi működés ismeretében, és ahogy akkor lesz, azt visszavetítjük az első befektetés idejére. Nincs cégértékelés, ezért a convertible debt jellegű befektetés 2-3 hét alatt lezárható. Gyors, könnyű pénz világos feltételekkel, az erkölcsi kockázaton túl nem sok veszítenivalóval. Ja, persze a céged megy, ha bebuktad a hitelt, de mondjuk a házadat nem viszik. Mindkét fél hisz a cégben, a csapatban, a termékben, ezért elindulnak értékelés nélkül.

Olcsó. Mivel nincs valuation, nem nyüzsögnek az elitképző biznisz-szkúl növendékek óránként ezer dodóért körülötted. Az ügyvédi munka is sokkal kisebb (újabb tízezrek megspórolása). Összességében ez egy olcsó formája a pénzhez jutásnak. Sok értelme úgysem lenne 150 ezerből 30-at ügyvédekre költeni.

A kontroll marad. Az angel nem vesződik a kontroll megszerzésével. Neki a sikeres céged egy darabja kell, nem a rengeteg nyűggel járó irányítás. Vannak bizonyos garanciák, de azok nagyjából annyit mondanak ki, hogy ha Vegas-ban tervezed duplázni a pénzt amit kaptál, akkor lesz ejnye-bejnye, és a tuningolt Gallardo-t se rendeld meg belőle Lexani pörgős felnikkel, mert az is egészségtelen a cégnek. Olyannyira nem a kontrollra utazik a befektető, hogy amikor az általa nyújtott hitel konvertálódik, akkor a konverzió az alapítókéval azonos common stock-ra történik, tehát egyetlen percig sem kapnak kontrollt a cégben – de minek is akarnának? Ha jól megy, akkor hozzá ne nyúlj. Ha nem megy jól, akkor meg – mivel annyira kicsi az összeg – mire ez kiderül, bebukta a befektető, úgyhoyg ideje továbblépni.

A convertible note hátrányai

Diszkont. A convertible debt egyik meghatározó eleme a diszkont. Mivel az angel korán száll be, nagyobb a kockázata. Mivel nagyobb a kockázat, szeretne egy kockázati prémiumot látni a befektetésén, ezt pedig leggyakrabban egy a konverziós árhoz képest meghatározott diszkonttal teszi meg. Tehát azt mondja az alapítóknak, hogy srácok, amennyiben az őrült lázálmotok valóra válik, és beszáll egy VC, akkor én az egységár alatt 20%-kal olcsóbban akarom kapni a részvényeket, mivel még akkor hittem bennetek, amikor senki más. Fair? Naná. A számítási mód 250 ezres befektetésnél, 20%-os diszkontnál és mondjuk egy dolláros részvényárnál meglepő módon

250 000 / 0,8 = 312 500

Azaz 312 ezer dolláros részvénycsomagot kap az angel az első körnél. A szokásos discount egyébként 10 és 35% között változik, általában 20%. Azokban az üzletekben, ahol az angel kialkudott magának 50% körüli diszkontot, ott általában a VC-k ezt újratárgyalják, ha pedig erre az angel nem hajlandó, akkor elállnak az üzlettől. Különösen igaz ez abban az esetben ha az angel round és a Series A időben közel vannak egymáshoz. A kapzsi angel nem jó ómen egy vállalkozásnak.

Kamat. A convertible debt nevében benne van, hogy hitel. Ergó kamat van rá. A tipikus kamat 5 és 7% közötti, 2010-ben 6%, 2011-ben 5% volt egy - az egyik legnevesebb ügyvédi iroda, a Fenwick and West által készített – tanulmány szerint. Halkan jegyzem meg, hogy 5%-os kamat… gyakorlatilag biztosíték nélkül, arcra, óriási kockázattal – …hol kell aláírniiiiiiiiiiiii? Ha problémázol rajta, idióta vagy. Pont. Bocsánat, de tényleg így van.

Ellenérdekelt felek. Mivel a cég felértékelése nem történik meg, egy furcsa helyzet alakul ki. Ugye az angel investor pénzt – mondjuk 200 000 dollárt - ad azzal a kikötéssel, hogy amennyiben a cég bolygó körüli pályára áll, egy bizonyos diszkonttal – legyen ez 10%  - ő ezt a pénzt tulajdonrésszé válthatja. Tegyük fel, hogy a cég jól beindul, és az első VC round mondjuk 2 millió zöld dodó. A részvény egységára a Series A alkalmával 1.00 dollár, amit az angel investor 20% diszkonttal 0.80 dolláron kap, azaz a részesedése 200 ezer / 0.8 = 250 000 dollár, azaz 12,5% a cégből. Tegyük fel azonban, hogy a cég NAGYON beindul, és az első VC befektetési kör előtt a premoney valuation 5 millió dodó – wow, mindenki a fellegekben jár, ugye? Frászt. Nézzük meg, mennyit kap az angel investor ebben az esetben: 250 ezer / 5 millió = 5%. Kevesebb mint a fele annak, amit egy alacsonyabb premoney esetén kapna. Magyarul a convertible debt egyik problémája, hogy az első „smart money” befektetési kör előtt a sikert tekintve a befektető és a vállalkozó(k) ellenérdekeltek. Na ez egy hülye helyzet! (vegyük észre hogy az angel befektetésének abszolút értéke mindkét esetben ugyanannyi: 250 ezer dollár, mindössze a cégből kapott részesedése különbözik. Tehát pénzt nem veszít, csak pozíciót. Ennek ellenére az ellenérdekeltség fennáll, vagy ha tetszik, olyan módon áll fenn, hogy az angel investor minél korábbi fázisú Series A-ben – és az ezzel járó első cégértékelésben – érdekelt.)

Még egy sajátosság

Price cap. Az előzőekben elmondottakból adódik, hogy valahogy az érdekellentétet meg kellene szüntetni. Ennek egyik módja a price cap alkalmazása, amikor az angel investor kiköti, hogy akármilyen magas lesz is a Series A alkalmával elvégzett cégértékelés, az általa adott hitel úgy konvertálódik, mintha x millió dollár lenne az értékelés. A cap egy egyszerű módja az úgynevezett upside protection-nek, ugyanakkor kétélű fegyver: egy alacsony price cap alkalmazásával a cég gyakorlatilag kinyírja önmagát, mivel nem lesz VC, aki befektessen egy olyan cégbe, amelyikben az angel investor - a kockázatok miatt egyébként indokolt szintnél – nagyobb előnyre tett szert.

Korai fázisban, vagy amikor az alkalmazottak már molotov koktéllal és transzparensekkel jönnek dolgozni, mivel 3 hónapja nincs fizu, a convertible debt egy gyors és olcsó módja a pénzszerzésnek. Nagyon lényeges a megfelelő számok eltalálása, különben az ellenérdekeltség vagy az angel investor indokolatlanul nagy előnye miatt előbb-utóbb elkezdenek gyűlni a felhők az amúgy jól menő cég felett és ez furcsa csapda-helyzeteket teremthet. Jegyezzük meg, hogy az „okos pénz” (a tapasztalt VC-k által kezelt alapokat hívják így) leggyakrabban preferred stock formájában fektet be. Hosszú távon ez jó mindkét félnek, mivel megtörténik a cégértékelés és mindkét fél hosszabb távra rendezkedhet be. Csak mire ez megvan, több idő telik el.

Ebben a postban azoknak igyekszem a kedvére tenni, akik gondolkodnak már az amerikai piacra lépésen és befektetőt is keresgélnek, de az elmúlt három post term sheet elemzése csúnyán elvette a kedvüket. (De végigrágták magukat rajta, és most megint ide kattintottak.)

Ígéretemhez híven jöjjön egy könnyebb téma, és lépjünk vissza az időben is egy kicsit: kijöttél, bejött az elevator pitch, leült veled egy befektető, és alig várod hogy term sheet-et láss, mert akkor megmutathatod, mennyire profin tolod a liquidation preference-t mióta olvastad ezt a post-ot: http://bit.ly/K4TMFZ.

OK, de mitől függ, hogy befektetnek-e vagy nem?

Read More

Az amerikai befektetésekről szóló posztok harmadik részében a liquidation preference-t járnám körbe. Ez a valuation, vagyis az árazás után következő legfontosabb rész, a vesting-et azért vettem előre, hogy legyen egy matek-mentes rész is. Most viszont megint számok következnek, úgyhogy aki csak játszik az amerikai álom gondolatával, az nyugodtan ugorhat. Hardcore wanna-be emigránsoknak viszont ma megspórolunk egy pár millió dollárt. Aki a korábbiakat nem olvasta, a valuation boszorkánymestersége itt: http://bit.ly/K5BiWP sajátítható el.

A liquidation preference azt írja le, hogy mi a szösz van, amikor egy a vállalkozás életciklusát és likviditását meghatározó esemény történik. A legtöbb vállalkozó ilyenkor a bedőlésre gondol, a valóságban azonban liquidation-nek számít például az eladás vagy egy másik céggel történő összeolvadás is. Persze ide tartoznak a rossz dolgok is, a csőd, a szavazati jogok érdemleges változása, stb. De szerencsés esetben a liquidation preference akkor kerül elő, amikor a cégedet felvásárolják. Hogy mennyire lehetsz ekkor boldog, az attól függ, milyen liquidation preference-et tudtál kialkudni magadnak a befektetés során. Úgyhogy ez az írás most unalmas és száraz lesz, viszont aki belevág, annak nélkülözhetetlen.

Először is a liquidation preference lehet egyszeres és többszörös. Az egyszeres azt jelenti, hogy egy fent leírt esemény (a következőkben az eladás szót fogom használni, minthogy ez a leggyakoribb és leginkább szívderítő lehetőség) esetén a befektető visszakapja a befektetésének 1x-esét. A többszörös liquidation preference esetén ennek 2, 3, 4-szeresét, és így tovább. Másodszor mindig szerepel a liquidation preference előtt, hogy participating vagy non-participating. Ha non-participating liquidation preference van kikötve, akkor az alapítók és a befektető a részesedéseik arányában osztoznak a vételáron, és mindenki megy amerre lát. Ha azonban 1x liquidation preference, participating van kikötve, az azt jelenti, hogy a befektető az eladás során visszakapja a pénz 1-szeresét (vagyis ugyanannyit, amennyit betett), a maradékon az alapítók és a befektető osztoznak a részesedés arányában (a részesedést a premoney-postmoney határozza meg, ahogy azt két poszttal korábban leírtam). Értelemszerűen a 3x liquidation preference, participating így azt jelenti,hogy az eladás során a vevő által a cégért fizetett vételárból a befektető kap 3-szor annyit, amennyit betett, majd a maradékon a részvényeik arányában osztoznak.

Nézzünk két példát: a Big Cash Ltd. elnevezésű befektetési alap 16 milliós premoney-n 4 millió dollárt tesz Assbook elnevezésű cégedbe, mert annyi júzered van, hogy már unod számolni.

A Big Cash részesedése ugye investment / postmoney = 4 / (16+4) = 20% lesz.

1x-es, participating liquidation preference-t kötnek ki a szerződésben. Két évvel később egy ködös és hideg napon (SF-ban mindig köd van és hideg. Ez nem az a California, amit a barátaid vízionálnak köréd.) a Google nem bír magával, és ajánlatot tesz az Assbook felvásárlására 25 millió dollárért. Ekkor a Big Cash Ltd. először levon a vételárból 4 milliót, majd a maradékon, azaz 25 – 4 = 21 millió dolláron osztoztok a részesedeséknek megfelelően. 20% a Big Cash-é, 80% az alapítóké lesz, azaz a 25-ből a Big Cash eltesz 4 + 4,2 = 8,2 millió dollárt, az alapítók kapják a többit, azaz 16,8 millió dollárt. Pusztán azzal, hogy a Big Cash kikötötte a participation-t, a teljes vételár 32,8 %-át tette zsebre a 20% helyett. A kis dörzsöltek. De legalább maradt egy kis aprópénz, nemde? Igen, mert hasított a biznisz.

Nézzük meg, mi van, ha a cégnek szarul megy,és bár megveszi a Google, igazából csak a páratlan fejlesztői gárda miatt teszi ezt, miután találtál 10 olyan zsenit, akik a McDrive-ban is eltévednek ugyan, de az új Intel procit az ő agyukról mintázták. Te viszont egy katasztrofális vezető vagy, így lassan térdig ér a szar, ráadásul az Alföld, a gémeskutak meg a pacal is hiányzik már, mennél haza – belemész az eladásba, végül is 5 millió dollárral is felszeded a Romkertben bármelyik csajt. Legyen minden paraméter változatlan, azaz 16 milliós premoney, 4 milliós investment, ugyanúgy participating 1x-es liquidation preference. A vételár viszont nem 25 millió, hanem mindössze 5 milla. Ekkor a befektető először kiveszi a cégbe tett 4 milliót, majd a maradék egymillión a Big Cash és az Assbook tulajdonosai részvényeik arányában osztoznak, azaz a Big Cash kap 4 milliót egyszer, és a fennmaradó 1 milliónak a 20%-át, azaz 200 ezer dollárt, vagyis összesen 4,2 millió dollárt. Az alapítók kapják a fennmaradó 1 milliónak a 80%-át, azaz 800 ezer dollárt. Az alapítók vannak négyen, melóztak öt évet keményen és kapnak fejenként 200 ezret. Repjegy ugyan kijön belőle, de nyugdíjba azért még nem lehet menni belőle. Gonosz, mi? Képzeljük el, mi van, ha a liquidation preference többszörös?… (Igen, akkor az van, hogy az alapítók nem kapnak semmit.)

Áthidaló megoldás az úgynevezett „cap”. Ha a liquidation preference-en egy 3x-os cap van, az azt jelenti, hogy mindaddig, amíg a Big Cash Ltd. nem realizálja a befektetésének a 3-szorosát, addig a liquidation preference participating, azaz a vállalkozóknak hátrányos. Onnantól, hogy ennél több jön vissza, olyan, mintha non-participating lenne. Ez egyfajta biztosítás, hogy a Big Cash mindenképpen legalább 3x-os pénzhez jut, ha azonban ezt megkapja, akkor nem vonogat le a vételárból. A cap egy jóval tisztességesebb dolog, mint a 3x-os, 4x-es participation cap nélkül. Egy 3x-os liquidation preference cap-pelve amolyan dupla vagy semmi játék: ha a céged a következő Instagram, akkor nincs gáz, úgyis olyan lesz a finálé, mintha sima non-participating lenne. Ha viszont örülsz, hogy a végkiárusításnál elvitték a főnöki bőrfotelt is, akkor nagy szívás, mert a többszörös liquidation preference-re fog hasonlítani, magyarul jó, ha kapsz valamit.

A gyakorlat ma az, hogy – különösen korai fázisú befektetéseknél – egy 1x-es participating liquidation preference van, vagy szimplán non-participating szabályozással kötik meg a felek az üzletet. A dolog rengeteg mindentől függ, mennyire akarja a befektető a céget, mennyire égető a pénz bevonása, milyen régi az ismeretség a felek között, és főleg, hogy hányadik körről, azaz mennyi pénzről van szó. Az Economics-nak ez egy nagyon trükkös része, amire borzasztóan oda kell figyelni, különben később jön a hideg zuhany.

Aki a Bay Area-ban áll neki befektetőt keresni, annak mindenképpen tisztában kell lennie ezekkel az alapfogalmakkal. Biztos vagyok benne, hogy aki befektetőt keres itt, annak sokkal elemibb kérdései, dilemmái lesznek, mint például hogy egyáltalán hol találhat potenciális befektetőket, mire kíváncsiak, mit kérdeznek, mit akarnak hallani, hogyan lehet elérni egy meghallgatást, meddig tart, mi az etikett, stb. Véleményem szerint a term sheet economics részének leglényegesebb pontjait átvettük ebben és az előző két posztban. Legközelebb elárulom, mik a legizzasztóbb kérdések egy befektetői tárgyaláson, ugyanis ehhez már volt szerencsénk, és ezen a héten még lesz is egy párszor. Ahoj, mentem aludni 4 óra 35 percet a kanapén. Folyt. köv.

Az amerikai befektetési szokások elezésének második részében a vesting-nek nevezett pontról lesz szó. Csak hogy strukturálisan el lehessen helyezni az itt következőket, a term sheet-ek (a meghatározást lásd az előző postban: http://bit.ly/K5BiWP ) pénzügyi része, az Economics rész a következő hat bekezdést tartalmazza:

·          Price

·          Liquidation preference

·          Pay-to-Play

·          Vesting

·          Employees’ option pool

·          Antidilution

Az előző részben átvettük a Price-hoz tartozó tudnivalókat, az értékelést, a felhígulást és néhány kapcsolódó dolgot meg a matekot. Ebben a postban következzen a vesting, egy rövidebb és majdnem matek-mentes téma, és a következőkben írok majd a liquidation preference-ről – újból sok matekkal – és végül a többiről.

A vesting az amerikai tech startup befektetések természetes velejárója. Lényege, hogy az alapítók által birtokolt részvények a befektetés pillanatában egy feltételen keresztül teljesen kikerülnek az alapítók tulajdonából, és azt csak idővel, fokozatosan nyerik vissza. Első hallásra ez egy nagyon-nagyon rossz üzlet, és sokan nem értik, miért van rá szükség. Valójában a vesting az alapítókat is védi, legfőképpen egymástól, amennyiben többen tulajdonosok a cégben. A technika egy nagyon gyakori problémára kínál megoldást, a probléma pedig a következő:

Hárman alapítanak egy céget, Józsi, Karcsi és Jani. Lelkesek, elszántak, nagyokat álmodnak. Mindhárman rendes, tisztességes, korrekt emberek. Józsi 30, Karcsi is 30, Jani pedig 40%-ban lesz tulajdonos a cégben, mert ő hozta az első ügyfelet, a Sarki Bolt Bt.-t. Mindenki beleteszi a kapcsolatait, a munkáját és valami kevéske pénzt is. A vállalkozás beindul, félév múlva már szolid nyereséget termel a mindenkori magyar gazdaság mindenkori helyzete ellenére, de nem annyit, hogy az alapító-tulajdonosok rendes fizetést tudjanak kivenni. Józsinak elfogy a tartaléka. Közli a többiekkel, hogy vagy van fizu, vagy ennyi volt, munkát kell keresnie, mert asszony különben válik. Fizu nincs, Józsi elmegy egy multihoz éjt nappallá téve droidként szolgálni a Nagy Nemzetközi Policy-t. Persze szíve-lelke a vállalkozásban, de a szeme és az esze a napi roboton. Eleinte még naponta hívja fel a társait, aztán már csak kétnaponta, majd havonta egyszer jó, ha beszélnek. A másik kettő kivesz havi 1-200 ezer forintot, kenyéren és vízen fotoszintetizálva tengődnek, de nem adják fel. Közben a cég halad előre, és egy évvel Józsi kilépése után a főkönyvzáró-pánikba esett könyvelő közli a jó hírt: osztalékot kell kivenni. Mondjuk 10 millió pengő magyar forintot. A tulajdonosok boldogan összeülnek és … kitör a háború. Ugyanis Józsi is beletette az első fél év munkáját, mint a többiek, a vállalkozás az övé is, hiszen tulajdonos. Karcsi és Jani viszont úgy érzik, amíg Józsi a fehér céges Ford Mondeóval rótta a multikatonák rögös útját, addig ők ketten nehézségeket ettek és reményt szartak nap mint nap. Nehogy má’ ugyanannyi járjon. Józsi megsértődik, és kezében a cég 30%-ával minimum lelép, de mivel magyarok vagyunk, feltételezzük nyugodtan hogy pokollá teszi a másik kettő életét.

Melyiküknek van igaza? Mindegyiküknek! A probléma abból adódik, hogy nem készültek fel erre a helyzetre. Na, amerikai befektető barátaink erre bizony nagyon ügyelnek. Ezért kikötik – főleg korai fázisban – hogy az alapítók 4 év alatt kapják vissza a részvényeiket, a munkavállalók pedig 4 év elteltével jutnak hozzá a nekik felajánlott teljes részvénycsomagoz. Általában az első év után 25%-ot, majd 36 hónap alatt a maradék 75%-ot arányosan, azaz az első évet követően havonta

75% / 36 = 2,0833 %-ot.

Ezt hívják úgy, hogy „4 year vesting with a one year cliff”. Amennyiben 12 hónapnál korábban hagyják el a céget – megunják, megutálják, asszony-dühös-mert-nincsenek-otthon, megszállja őket a Krisna-tudat, egy eszkimó szerelem, stb. – akkor semmit nem kapnak. A befektetők korai fázisú cégekben az alapítókba fektetnek. Nincsenek materiális javak, se csapat, se értékes szabadalmak – be kell biztosítani a pénzüket, és ez teljesen érthető. A társ-alapítású vállalkozásokban a másik alapítót is védi a vesting, hiszen egy korai fázisú vállalkozásban az inaktív tulajdonos (egy Józsi) az egyik legrosszabb dolog. Értéket nem teremt, de a profitot és a részvények értéknövekményét viszi. Ez ugye nem jó.

Felmerül viszont az alapítók részéről az a félelem, hogy igen ám, de mi van, ha a befektető 11 és fél hónap után valami mondvacsinált okkal kiebrudalja az alapítót a már sikeres cégből, és hát sorry, a vesting miatt nem jár semmi, fuck you and have a nice day. Erre is van megoldás, általában az alapítók kikötik, hogy ha ok nélkül mozdítják el őket, akkor joguk van a részvénycsomagjuk megvásárlására azonnal, a befektetés kori értéken számolva. A másik megoldás, ha a cég többségi részvénycsomagját az alapítók képesek megőrizni, ugyanis ekkor egy board meeting-en képtelen őket a befektető kiszavazni a cégből. Ugyancsak megoldás, ha a cég legalább 36%-át megtartó alapítók kikötik, hogy a menedzsment elmozdítása 51%-kal is lehetséges, új menedzsmentet viszont csak 75%-nyi szavazattal lehet megválasztani.

OK. De mi van, ha a cég annyira jól megy, hogy 18 hónap után megvásárolná valaki? A vesting szabályozása itt kezd izgalmassá válni, ugyanis a term sheet-ben vagy single trigger vesting vagy double trigger vesting van kikötve.

A single trigger vesting azt jelenti, hogy ha felvásárolják a céget, az alapítók tulajdonhányada azonnal az alapítókra ruházódik át, azaz accelerated vesting jön létre. Eladják a céget, nagy a boldogság, részvénycsomag azonnal, cash out és irány egy fehér homokos sziget meg egy luxusszálló. Sokkal gyakoribb azonban az úgynevezett double trigger vesting, amikor két feltétel együttes teljesülése szükséges a részvénycsomag azonnali birtokba vételéhez, például a vállalkozás megvásárlása egy másik cég által és az alapító kirúgása. Ilyenkor ugyancsak accelerated vesting történik, vagyis a teljes részvénycsomag átruházódik az alapítóra, méghozzá azonnal, de csak akkor, ha mindkét feltétel teljesül (Még szép. Megveszik a cégedet, megköszönik a munkádat, összepakoltatják anyu-apu-feleség képeit a kis irodádból, amik ébren tartottak szombat este a laptop felett görnyedve míg mások buliztak – naná, hogy legalább a részvényért járó összes cash-t viszed.) Na a gyakorlatban ez az utóbbi, tehát a double trigger vesting a gyakoribb felállás. Nézzük meg, miért:

Egy eladásnál a vevő igyekszik valamilyen módon a környéken tartani az alapítókat, legalább még egy ideig. Ők ismerik az ügyfeleket, a terméket, nélkülük a vevő még a patront sem találja meg a céges kávégéphez. Az alapítók cégben tartásának nagyon olcsó módja a double trigger vesting, vagyis a részvények egy bizonyos hányadának visszatartása. Ugyanis ha azonnali vestinghez az a két feltétel szükséges, hogy a céget eladod és kirúgnak, akkor a vevő szimplán nem fog kirúgni, és szépen ketyeg a vesting ahogy addig is. Attól azonban hogy az első befektetésednél kiharcoltad a single trigger vesting-et, a vevő még ugyanúgy bent szeretne tartani téged a cégben, és hát mit találnak ki az óránként 1000 dollárt számlázó ügyvédei? Nem a részvényeidből tart vissza a vevő egy csomagot, hanem a teljes vételárból! A vételár egy részének visszatartása azonban a befektetődet is érinti, azaz ő is kevesebb pénzt kap, a többire meg várhat – immár birtokon kívül – aztán vagy igen vagy se. Na, ezt nem szeretné, úgyhogy megkönnyítendő a leendő vevőnek megtartani a cellád kulcsát, erősen érvelni fog a double trigger vesting mellett, saját jól felfogott érdekeit szem előtt tartva.

Akármilyen furcsán is hangzik, nem feltétlenül érdemes a single trigger vesting-et erőltetni. Persze, fényes jövő a két év múlva történő gyors cash out, okostelefont felgyújtod, körbetáncolod, sziget, fehér homok, luxusszálló, ha unatkozol, Vegas. Csakhogy a leendő vevő gyakran épp a single trigger vesting miatt fog elállni az üzlettől, neked meg marad a kis iroda, anyu-apu-feleség fényképe meg a munka 24/7-ben. Érdemesebb bizonyos kikötésekkel belemenni a double trigger vesting-be, például magasabb fizetés, rövidebb munkaidő, más pozíció, stb. Így a leendő vevő biztos lehet benne, hogy lesz, aki tudja, hol a patron a kávégéphez, a befektetőd azonnal pénzhez jut egy eladás során, te pedig garanciát kapsz arra, hogy bár még két évet esetleg dolgoznod kell, a fizu magasabb, az életminőséged meg sokkal jobb lesz. Egy esetleges felvásárlás esetén négy órát azért ki lehet bírni a Google vagy a Yahoo székházában ha van melegszendó, Angry Birds meg Fruit Ninja a közelben. Aki pedig még az elmondottak ellenére is csak és kizárólag single trigger vesting-gel tudja elképzelni a befektetést, annak érdemes tudnia, hogy az átlagos felvásárlási év a 6.-7. év egy cég életciklusában, addigra pedig a teljes részvénymennyiség átruházódik, azaz tök mindegy mi volt leírva annak idején a vestingről, már nem számít. A befektetőkkel történő tárgyaláson érdemes bölcsebbnek lenni, és engedni a double trigger vesting-et, cserébe keményen tárgyalni más, sokkal fontosabb részleteket, mint például a liquidation preference-t. De erről majd a következő részben… Folyt.köv.

Bevezetés

Mivel meglepően sokan kerestek meg és kérdeztek az amerikai startup finanszírozásról, így most élménybeszámoló helyett inkább erről írok egy kicsit. Egyben szerettem volna  betekintést nyújtani a témába, de már látom hogy két rész lesz belőle. Az első részben röviden felvázolnám hogyan gondolkodnak a befektetők és mik azok a standardok, számítások, képletek amit a vállalkozóknak is használniuk kell ha pénzhez akarnak jutni itt Amerikában. A szövegben ahol csak lehet, az angol kifejezéseket fogom használni, aki komolyan itt akar boldogulni, annak ez nagyon hasznos, akit meg idegesít annak javasolt itt abbahagyni az olvasást.

Mi éppen 5 befektetővel tárgyalunk párhuzamosan, és szeretném előre jelezni, hogy még nincs aláírt term sheet-ünk (a term sheet egy kb. 8-12 oldalas dokumentum amely rögzíti a vállalkozók és befektetőik kapcsolatát. Struktúrája, a benne foglalt tartalom nagyrészt minden befektetésnél ugyan olyan, egyes szavak és számok térnek el, ezek azonban meghatározzák hogy az adott sztori pokol vagy mennyország lesz.) A term sheet minden részletével ebben a blogban nem fogok foglalkozni, nagy vonalakban annyit érdemes tudni hogy két fontos pont van: Economics és Control.

Az Economics rész szabályozza a pénzügyi feltételrendszert, ezt megpróbálom jobban kibontani a következő részekben, egyelőre a gondolkodásmódot és az alap matekot igyekszem átadni azoknak, akik amerikai cégben gondolkodnak. Akik nagyon bele akarnak mélyedni, azoknak ajánlom a következő könyvet: http://amzn.to/KC9yLV

Pénzből és befektetőből itt Amerikában és különösen Silicon Valley-ben (egyébként itt senki nem hívja így ezt a területet. Aki ad a részletekre, az szokjon hozzá a Bay Area kifejezéshez, ami a San Francisco-i öböl és az ettől délre fekvő területekre utal.) annyi van, mint égen a csillag. Igaz, startup vállalkozásból is annyi, mint a nyúlszar. Befektetőkhöz közvetlenül bemenni gyakorlatilag lehetetlen és mivel naponta 20-30 új ötletet hallanak, igen kifinomult és hatékony védekezési mechanizmusaik vannak a nem szívesen látott lelkes ifjú titánok elkerülésére. Befektetőhöz közvetett vagy közvetlen kapcsolatokon keresztül lehet eljutni. Persze, ahogy Los Angelesben lehet, hogy életed filmszerepét szerzed meg, mert éppen leültél a megfelelő producer mellé egy kávézóban úgy itt a Bay Area-ban is előfordulhat az a szerencse, hogy egy liftbe szállsz be egy 3 milliárd dolláros alap kezelőjével. De ez ritka, úgyhogy nem erre kell készülni.

Ha már a liftnél tartunk, vegyük át azokat a dolgokat, amik nélkül el se indulj Amerikába.

1.     Elevator pitch: 5-7 mondat arról, hogy mit csinálsz. A leglényegesebb dolog. Azért hívják így, mert az ominózus liftes szituációban körülbelül annyi időd van felkelteni egy nagyon fontos ember érdeklődését amíg a lift a földszintről a 20. emeletre ér.

2.     Executive summary: 1 max 2 oldalas anyag, ami elmagyarázza a problémát, a megoldást nagy vonalakban, megemlékezik a csapatról, a piac nagyságáról és dinamikájáról, a befektetés összegéről és a közeljövő mérföldköveiről, valamint a cash-burning rate-ről és a cash-flow-ról. Benne van a monetizációs modell, a konkurencia elemzése és némi előrejelzés, amit senki nem fog komolyan venni de legalább látják hogy annak ellenére hogy tudod, senki nem fogja komolyan venni Te megcsináltad.

3.     Deck: más néven prezentáció. Külön blog post-ot fogok róla írni, annyira fontos. 13 slide, meghatározott struktúra, kötelező elemek. Blog post hamarosan.

4.     Angol nyelv: Tudom, hogy a vállalkozók egója végtelen (igen, az enyém is, ezért választottam ezt az életet) de nagyon őszintén fel kell tenni a következő borzasztóan nyers kérdést magadnak: Elég jó az angolod? Ha  a válasz nemleges, akkor otthon ezen van idő dolgozni. Csak hogy tényleg értékes információt nyújtsak a leendő emigránsoknak, őszintén elmondom, mennyire kell angolul beszélni: az akcentusod senkit nem fog zavarni ameddig megértenek, úgyhogy ne aggódj miatta. Két fontos kérdés van, az egyik hogy ismered-e a saját területeden használt kifejezéseket és a befektetők által használt kifejezéseket, illetve hogy a személyiséged pozitív oldalát képes vagy-e láttatni úgy, hogy ebben nem akadályoz meg a nyelvtudás hiánya. Ameddig nem érzed magadban a Jedi-t nyelvtudás tekintetében, addig ne indulj el. Ha ezek megvannak, akkor pedig ne aggódj. Szleng, telefon etikett, stb. majd jönnek. No para. A szakadozó Skype-on vadidegen gyorsbeszélő bajnokoknak prezentációt tartani nem leányálom, de gyorsan hozzá lehet szokni.

5.     Ügyvéd: állandóan kelleni fog, a cégalapítástól kezdve a vízumon keresztül, mindig és eszetlen drága, kivéve, ha jó és híres ügyvéd, mert akkor elmebeteg, kib..ott k…va drága. Nagyon fontos kérdés, hogy a megfelelő ügyvédet találd meg, mert később olyan mennyiségű pénzt fogsz kidobni az ablakon ha valami nem stimmel, amiért a NAV már fegyverrel megy házhoz Magyarországon. Ha ideáig eljutsz, írj egy emailt és segítek, anyagi lehetőségektől függően tudok sok ügyvédet javasolni, akik jók. Az ügyvédek egy része hajlandó egy nyomott összegért és tulajdonhányadért dolgozni, jellemzően a kisebb irodák és a kezdőbb ügyvédek. Mindenki óradíjban számol, a magyaros okoskodástól tartani amatőr dolog, nem vágnak át, mert a renoméjuk fontosabb. Viszont számláznak egy telefonbeszélgetést vagy egy közös ebédet is, ehhez hozzá kell szokni.

A befektetők

A legtöbben azonban azt kérdezték tőlem hogy mennyi pénzt kaphatnak és a cég mekkora részét kell átadniuk a befektetőnek? A két dolog csak részben függ össze, és akkor mielőtt jön a matek, nézzük meg hogy kik vagy mik azok, akiket eddig investor-ként, azaz befektetőként emlegettünk.

A befektetési társaságok általában specializálódnak, van amelyik kifejezetten korai fázisban vagy ötlet-szinten mozgó cégeket keres, mások csak működő cégekbe fektetnek és az egész rendszer együtt mozog a világgazdasági folyamatokkal, úgyhogy ami ma igaz, lehet hogy holnap már nem. A legkorábbi befektetések általában úgynevezett seed investment-ek, ötlet szintű fázisban, 25 és 75 ezer dollár között, a leggyakrabban inkubátorként funkcionáló szervezetek által. A következő lépcső az angel investor, aki általában saját tőkéjét fekteti be, rendszerint convertible debt – azaz részvényre konvertálható kölcsön - formájában, aminek azért van egy-két hátránya, ez jellemzően 100-500 e dollár között van, bár az utóbbi időben volt másfél millió dolláros angel investment is.

Millió dolláros összegtől körülbelül 8-10 millió dollárig a hagyományos VC-k, azaz Venture Capitalist-ek vadászterülete következik. A VC-k nem ritkán maguk is sikeres vállalkozók voltak, értenek az iparághoz és a pénzügyi folyamatokhoz, és pénzen kívül kiterjedt kapcsolatrendszerükkel is segítenek. Volt szerencsénk egy ilyen helyzetben lévő befektető támogatását megtapasztalni, hát csak annyit tudok mondani, hogy úgy nyílnak az ajtók hogy csak győzzön az ember odaérni.Még magasabb összegeknél már általában nagyobb venture capital alapok vagy több alap közösen fektet be.

Itt jegyezném meg, hogy személy szerint nem vagyok nagy híve az inkubátoroknak, ugyanis ezek a szervezetek beszállnak az induló cégekbe 30-40 ezer dollárral 100-200 ezer dolláros premoney-n, ami szerintem rossz üzlet a legtöbb vállalkozónak. Ezért ezt a befektetési formát itt nem is tárgyalnám. Igen, van ilyen, van akinek hasznos, bizonyos szempontból az inkubátorok üzleti modelljét is értem, mert óriási kockázatot vállalnak, csak nem hiszek abban, hogy a részvények 30-40 %-ának korai kiárusítása jó ötlet. Látni fogjuk, hogy egy átlagos 3 körös befektetés során is 25-30 százalék marad az alapítóknál, ami önmagában nem baj, mert egy 100x akkora torta negyede is több, mint egy 100x kisebb tortából az egész.

Számok

Na, és akkor most már tényleg a matek. A legfontosabb képlet a következő:

Premoney Valuation + Investment = Postmoney Valuation.

A premoney valuation (amerikában röviden premoney vagy egyszerűen csak pre) az a dollárban mért összeg, amennyire a céget értékelik. Nyilván minden befektető más és más összegre értékel egy induló vállalkozást, a meghatározás módszerei is különbözőek, de különösen induló cégeknél, startupoknál nagyjából a csapat és az ötlet, illetve a már befektetett pénz az, ami értéket képvisel. Kicsit profánabbul fogalmazza az első száz-kétszázezer dollár pofára megy. Ha már működő vállalkozásról van szó, akkor az iparág, a bevétel, a konkurencia erőssége a csapat és a nagy nevek, a profit és a cash-flow is fontos, de ezt most hagyjuk, a cégértékelésről komoly könyvek szólnak, de egy startuppernek ez nem lényeges.

Szóval ha tudjuk, mennyire értékelik a céget, azaz mennyi a premoney és tisztában vagyunk vele hogy mennyi lesz az első körös befektetés, akkor a kettő összege adja ki a befektetés utáni cégértéket. Egy példán keresztül érthetőbb lesz:

200 000 dollárt kell felhajtanunk, hogy működni tudjon a cégünk és leülünk egy befektetővel, aki azt mondja, hogy ok, benne van, 1 000 000 dolláros premoney-n. Ebből rögtön tudni fogjuk hogy:

200 000 + 1 000 000 = 1 200 000, azaz 1,2 millió dollár a postmoney. A részesedések úgy fognak kinézni, hogy

a befektető részvényhányada = investment / postmoney

az alapító(k) részvényhányada = premoney / postmoney.

Az előző példánál maradva: 

200 000 / 1 200 000 = 16,67 % lesz a befektetőé és

1 000 000 / 1 200 000 = 83,33% lesz az alapítóké.

A befektetők érdeke alacsonyabb premoney-n beszállni egy ígéretes cégbe, tehát minél korábban. A vállalkozók érdeke a lehető legmagasabb premoney, tehát érdemes olyan későn befektetőt keresni, amilyen későn csak az adott vállalkozás vagy vállalkozói csapat anyagi lehetőségei engedik. A másik fontos dolog, ami a fentiekből következik, hogy nem jó ötlet a kelleténél sem több sem kevesebb tőke bevonása. Alultervezni azért nem érdemes, mert akkor tönkremegy a cég. Felültervezni meg azért, mert nagyobb céghányad, nagyobb részvénycsomag lesz a befektető kezében és minden dollárral, amivel az alapítók a saját fizetésüket növelik vagy saját kényelmüket biztosítják (egy helyett két titkárnő, nagyobb kocsi, nagyvonalúbb marketing, stb.) lényegében 3-400 esetleg ezer dollárt veszítenek el a következő befektetési körök egyikénél. Tehát pontosan ki kell számolni, hogy mennyi az az összeg, amiből a következő mérföldkő elérhető és annyi pénzről kell tárgyalni még akkor is, ha a befektető megpróbálja rábeszélni az alapítókat egy kicsit többre (tartalék, megélhetés, státusz és más hasonló címeken).

Dilution

Ha újabb befektető kell (és ez itt teljesen normális), akkor vajon mi a szösz van? Már van egy, esetleg tenne még bele pénzt, de lehet hogy nem, viszont következő hónapban kaszával jönnek dolgozni az alkalmazottak, mert nem kaptak fizut. A második körös befektetésnél ugyanaz a helyzet, mint az elsőnél, tehát premoney + investment = postmoney. Ha a második körös premoney közel van értékben az első befektetési kör postmoney-jához, akkor valamit nagyon rosszul csináltál. Az érték nem a befektetés pillanatában keletkezik, hanem két befektetési kör között. Maradva a korábbi példánál, ha az első befektetési kör postmoney-ja 1,2 millió dollár akkor a második premoney-jának 5-10 millió dollár körül kell lennie. Ebben a második körben mind a vállalkozó(k) mind az első kör befektetője kénytelen lesz feláldozni valamennyit a részesedéséből, ezt hívjuk dilution-nek, azaz felhígulásnak. Ha a második körben a premoney mondjuk 8 millió dollár, és 4 milliót tesz be a második befektető, akkor premoney = 8 millió, investment = 4 millió, tehát a második kör postmoney-ja 12 millió dollár. A részesedések alakulása tehát a második befektetési kör után így néz ki:

Alapítók:          83,33% x premoney₂ / postomeny₂ = 55,56 %

Investor A:      16,67% x premoney₂ / postomeny₂ = 11,11 %

Investor B:      investment₂ / postomoney₂ = 33,33 %

Látható, hogy az alapítók kezdeti 100%-os tulajdonrésze 55,56%-ra olvadt, azonban ez a tulajdonhányaduk egy 12 millió dollár (második körös befektetés postmoney-ja) értékű cégben szerepel, vagyis 6 667 000 dollárnyi részvényük van, szemben a kezdeti állapot 1,2 millió dollárnyi részvényével (első kör premoney-ja). Tehát a második kör végére több, mint 500%-os értéknövekedést könyvelhetnek el.

A dilution minden befektetés természetes velejárója és nem szabad félni tőle. A vállalkozás irányítását nem (csak) a birtokolt részvények mennyisége határozza meg, hanem sokkal inkább a term sheet Control része. A vállalkozót a cégből kiebrudaló befektető rémképe városi legenda. Ilyenre csak súlyos pénzügyi vészhelyzetben, a menedzsment teljes inkompetenciája mellett van esély.

A következő részben megnézzük, hogy mi az a liquidation preference és megpróbálom elmesélni hogyan érdemes egy befektetővel tárgyalni.

A dolgok a hét elején látszólag belassultak. A tech csapat lázasan dolgozott, mi pedig itthon ültünk Berkeley-beli kis ideiglenes otthonunkban és próbáltuk támogatni - tényleg nem elfogultan mondom - emberfeletti erőfeszítéseiket.

Esténként “get social”, a keddi rendezvény nagyon jó volt, Tizsi (Néha TG-ként fogom emlegetni, mert egyszerűbb volt itt így, mint magyarázni a kiejtést) megismerkedett az egyik előadóval, aki a LinkedIn sales igazgatója volt. Összeszedtünk és kiosztottunk néhány névjegyet, de alapvetően vártunk az adódó lehetőségekre, mint két ugrásra kész éhes vadállat. De a préda csak nem akart feltűnni.

Egy magyar kapcsolaton keresztül jutottunk el Luis-hoz, egy kiváló portugál származású kozmopolitához, akitől sem béta kampányt, sem befektetői kapcsolatokat, sem egyéb közvetlen segítséget nem reméltünk. Egyszerűen itt volt, mi is itt voltunk, így találkoztunk egy ebédre. Akkor még nem sejtettük, hogy ez lesz talán a legnagyobb lehetőségünk, és a legfontosabb eredmény, amit itt elértünk.

Először is Luis szeret segíteni. Alapvetően mindenkinek, de az induló vállalkozóknak különösen. Maga is megjárta/járja azt az utat, amit mi, és pontosan tudja, mennyire nehéz néha. Van egy kiválló mondás itt az entrepreneurship-re, magyarul a vállalkozói létre: “It’s a torturous chaos. Until it isn’t”, vagyis “Kínzó káosz. Amíg már nem az”. Na szóval, Luis tudja ezt, és nem csak hogy megosztotta velünk a tapasztalatait a vízumról, a befektetőkről, a csapdákról és a lehetőségekről, hanem felajánlotta egyik irodájukat, ami egy startup központban, a Plug&Play-ben van. Ma este 6 körül jöttünk el onnan, tátott szájjal. Ugyanis nem két széket és egy asztalt kaptunk, hanem hozzáférést egy olyan kapcsolatrendszerhez, ahol több, mint 300 hozzánk hasonló startup cég, rengeteg VC (venture capitalist - befektető), mentor és tanácsadó dolgozik együtt. Olyan cégek tartanak fenn irodát a Plug&Play-ben mint a Dropbox, a PayPal és a BestBuy. Egyszóval ott vagyunk, ahol kell. Nem tudom, lesz-e valaha alkalmam viszonozni Luis segítségét, de soha nem fogom elfelejteni amit értünk tett. Iroda és egy megfizethetetlen kapcsolatrendszer biztosítva!

Ha valaki a mi utunkat tervezi járni, annak ajánlom a Plug&Play-t Sunnyvale-ben és úgy általában a co-working irodákat. Az emberek itt nagyon nyitottak, kíváncsiak. Nagyon sok tapasztalatot lehet szerezni, a hasonló gondolkodású, életfelfogású emberek körében, egyszerűen időt tudnak spórolni - nem követed el azokat a hibákat, amiket ők már elkövettek.

Holnap Los Angeles, hogy hétfőn megpróbálkozzunk megnyerni ügyfélnek a világ egyik legnagyobb kommunikációs ügynökségét - az esélyünk a sikerre kisebb, mint a lottó ötösre…de végül is, mit veszíthetünk? : )

Figyelmeztetés (már az előző posztoknál is akartam írni): Lehet, hogy amit csinálunk, bír némi kalóz-romantikával (ahogy Attila, cégünk másik alapítója mondani szokta) és tényleg, most éppen igen. Valójában azonban az utunkat megelőzte 14 hónapnyi tervezés, tanulás, éjszakai munka, rendszeres bukások, minden anyagi és érzelmi tartalékunk felélése, más vállalkozásaink bezárása. Ez nem való mindenkinek, és senkinek nem tanácsolom, hogy anélkül vágjon bele, hogy végiggondolja a haszonáldozat-költségét. Aki megpróbálja, készüljön fel arra, hogy a kalandoknak mindig része több-kevesebb embert próbáló rémálom is - jellemzően több. Emberi kapcsolatok, egzisztenciák, értékes évek mehetnek rá. Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak azoknál, akik a miénknél biztonságosabb karriert választanak. Egyszerűen csak mi nem akarunk és nem is tudunk más utat járni - függetlenül attól, hogy mi lesz a vége.

Most alszom négy órát, reggel már meetup. Isten áldja a Red Bullt! Folyt.köv.

Ha így kezdesz hozzá, jó úton jársz:

“Often, the best companies are ones where the product is an extension of the founder’s personality, which shouldn’t be a big surprise, since everyone is passionate about themselves.” - Venture Hacks

(Source: venturehacks.com)

Egy hét után kezdünk nem szédülni. Az első napokban szállás, internet, telefon, kocsi - ezeket kellett intéznünk, de közben már megbeszélések is voltak.

Akinek nem mondtam el személyesen, mi egy webes vállalkozást szeretnénk beindítani, amin különben otthon már 14 hónapja dolgozunk Attilával, barátommal és mindenkori üzlettársammal. Tizsi új a csapatban, de mivel Ő a Head of Sales, neki kellett jönnie. Attila és szenzációs csapatunk otthon húzza az igát, legalább olyan keményen, mint mi itt kint. Ezúton is köszönet a kitartásukért!

Na akkor jöjjenek a tanácsok, információk, mert gondolom nem a szépirodalmi vénám miatt olvassátok ezt:

1. Ha itt akarsz üzletelni, ne gyere egyedül. Főleg az elején nagyon nehéz. A dolgok lényege a fejlődés, márpedig ha egyedül vagy, nem csak hogy nem tudod megosztani a sikereket és a vereségeket senkivel, de nem is látod magad kívülről, nem tudod, hogy fejlődsz, vagy nem. Legalább 2 ember kell a hiteles fellépéshez, ami mindennek az alapja.

2. Kerüld a T-mobilt. Komolyan mondom. Virgin mobile, AT&T, Verizon, mindegy, csak ne a T-mobil. Semmi bajom a céggel, Magyarországon kiváló a szolgáltatásuk, egy innovatív, dinamikus cég sok okos emberrel. Itt nem. Ez van.

3. A szállással legalább 4 hétre előre kezdj el foglalkozni. A legjobb helyek a www.airbnb.com a www.roomorama.com és a www.tripadvisor.com - A szállások meglepően drágák, még akkor is ha nem San Francisco-ban, hanem a környező kisvárosokban vannak. 100 $ / nap alatt nehéz megúszni, határ a csillagos ég.

4. Lényeg a networking. Készülj fel egy 30 másodperces összefoglalóval. A networking-et, az ismerkedést nagyjából akkor sem tudod elkerülni, ha minden eseményen bebújsz a legsötétebb sarokba és befogott füllel a fal felé fordulva mondogatod ékes magyarsággal, hogy megszeppent magyar kisvállalkozó vagyok, hagyjatok békén! Viszont nincs idő dadogásra, bizonytalankodásra, mert már el is fordultak tőled. 30 másodperced van, óra indul, hozd ki belőle a legtöbbet.

5. A lényeg TÉNYLEG a networking! Készülj fel egy 4 perces részletes összefoglalóval is. Ha a 30 másodperced jó, van 4-5 perced, ekkor már kérdeznek is. Mindenki a következő nagyra növő start-up környékén akar lenni, az emberek segítőkészek és kedvesek - csak ne rabold az idejüket. Majdnem mindenkitől kapni fogsz valamit, ha mást nem, visszajelzést. De akár bemutatást, tanácsot, együttműködési javaslatot, bármit. Egyetlen dolgot nem tapasztaltunk eddig: a “jó, hát meglátjuk, és majd kereslek” hozzáállást. A tárgyalások vége vagy IGEN vagy NEM vagy IGEN, HA ELJUTTOK IDE. Nincs más, nincs halogatás, várakoztatás, mellébeszélés. Ok, mára ennyi. Folyt köv.